Elsőáldozás

Elsőgyónás (bűnbánat szentsége) – Elsőáldozás (Oltáriszentség)

A gyónásban Isten megbocsátja elkövetett bűneinket, segítséget ad, hogy jobbá váljunk. Fontos, hogy rendszeresen végezzünk szentgyónást. Isten azokat is várja megbocsátó szeretetével a bűnbocsánat szentségében, akik már régen nem részesültek benne.

Az elsőáldozó az Oltáriszentséget, Krisztus Testét veszi magához. Ez a szentség a lelki fejlődés, a keresztény élet folyamatos segítője, ezért helyes tiszta lélekkel, felkészülten, az elsőáldozást követően továbbra is rendszeresen szentáldozáshoz járulni.

Az Egyház szándéka szerint az értelme használatára eljutott 7 éves gyermek mielőbb elsőgyónáshoz és elsőáldozáshoz kell, hogy járuljon. Az általános iskolás kor kezdetén kell megtartani a felkészítést, de vallásukat aktívan gyakorló családok esetén, ha a plébános indokoltnak tartja, fiatalabbakat is lehet, felkészülés után elsőáldozásra bocsájtani. A korábban már megkeresztelteknek az elsőáldozás előtt az elsőgyónást is el kell végezni.

A felkészülésre jelentkezni a területileg illetékes plébánián vagy a hitoktatóknál, illetőleg más plébánián is van lehetőség.

Az elsőgyónást már elvégzetteknek templomunkban szentgyónásra hétfőtől szombatig, minden nap 7:35 – 08:00 óra között, illetve a vasárnapi szentmisék alatt van lehetőség.

Napjainkban a lisztérzékenyek szentáldozása egyre több helyen jelent megoldandó problémát. Az ilyen érzékenységgel élő hívek számára a Központi Ostyaellátóból külön igényelhető ostya, melyet a többitől elkülönítve kell tárolni.

A gyónásra való felkészülést segítő lelkitükrök is elérhetőek honlapunkon.